A lengyelországi stroke ellátás szintje jelentős mértékű javulást mutatott az elmúlt években. Anna Czlonkowska professzor és más szakemberek iránymutatása mellett a 2010-ben mindössze néhány stroke központból mára már 170-et tartanak számon az országban.|
Lengyelország nemcsak a szám, hanem a minőség javítására is törekedett. Adatelemzéseink során úgy találtuk, hogy a világ legtöbb országa országszinten évi 1%-kal volt képes növelni a rekanalizációs terápiában részesülő stroke betegek %-os arányát az összes stroke betegre vonatkoztatva. A 2010 és 2015 közötti időszakban Lengyelországnak sikerült elérnie a 2% körüli átlagot! A betegellátást átalakították, így néhány referenciakórház már 45 perces átlagos DTN időt mutathat fel.
Azonban a kezdeti lelkes kitörést követően a lendület 2015 óta némileg lelassult, és úgy tűnik, hogy a számok egy bizonyos mértékben plafonálódtak. Mindannyian tudjuk, hogy egy fogyókúra során a célként kitűzött testsúly elérése előtti utolsó kilogrammoktól a legnehezebb megszabadulni, és lehet, hogy ugyanez történik a lengyelországi stroke gondozással is.
Vajon ezek a 45 perces átlagos DTN időket felmutató lengyel kórházak megállhatnak ezen a szinten vagy inkább további erőfeszítéseket kellene tenniük annak érdekében, hogy a 30 perces küszöböt is elérjék, mint ahogy például az a szomszédos Cseh Köztársaságban található kórházak többségének is sikerült?
15 percnyi különbség jelentéktelennek tűnhet, de egy Saver és mtsai. általi publikáció (2013) arra mutat rá, hogy egy stroke beteg kezelésig eltelt idejében megtakarított minden egyes 15 perc a mortalitás abszolút 4%-os, a tünetekkel járó ICH 4%-os csökkenésével egyenlő, illetve 4%-kal több esélyt ad arra, hogy a beteg független legyen az elbocsájtás pillanatában. Más szóval, egy adott beteg számára 15 perc jelentheti a különbséget a biciklizés és a kerekesszékben való közlekedés között.
Számos európai kórházban tett látogatásunk alkalmával arra az érdekes dologra jöttünk rá, hogy a különböző kórházak gondolkodásmódjában nagy különbségek mutathatók ki, amennyiben DTN időik között 15 perces különbségek vannak. Ez úgy néz ki, mintha három különálló kezelési szint létezne három különböző gondolkodásmóddal és különböző kezelési útvonalakkal egybekötve, annak függvényében, hogy a kórház melyik szint elérését célozta meg.
Azokat a kórházakat megfigyelve, amelyekben az átlagos idő 30 perc vagy ennél kevesebb, könnyen észrevehető, hogy ők másképpen gondolkodnak, és számukra az idő abszolút elsőbbséget jelent. Az alábbiakban felsorolt dolgokat kombinálva másképpen is járnak el, mint a többiek.
- Mentős kollégáikkal együttműködve egy előzetes értesítési rendszert használnak.
- A beteget közvetlenül a radiológiai osztályra szállítják és nem vesztegetnek időt azzal, hogy a sürgősségi osztályon is megállnak.
- A CT-felvételt ott helyben kiértékelik, és már a CT szobában hozzáfognak a beteg kezeléséhez, amennyiben annak erre szüksége van.
- A kezelésre vonatkozó döntés meghozatala előtt mindössze néhány fontosabb laborvizsgálatot végeznek, és gyakran alkalmaznak betegágy melletti teszteket.
Érdekes módon, a 45 perc körüli átlagos időt felmutató kórházakban némileg eltérő gondolkodásmód figyelhető meg. Nem arról van szó, hogy az idő nem olyan fontos tényező számukra, hiszen keményen megdolgoztak azért, hogy a 60 perces küszöb alá kerüljenek, de úgy tűnik, mintha megelégedtek volna az általuk elért szinttel, és már nem hoznak további erőfeszítéseket a további javulás érdekében. Az ehhez hasonló kórházakban gyakran konkrét okokkal támasztják alá azon véleményüket, hogy a fentiekben említett lépések némelyikét miért nem lehet az ő osztályukon megvalósítani, vagy, hogy az ő véleményük szerint 15 perc nem is jelent olyan óriási különbséget.
Az átlagban 60 perc körüli vagy ennél hosszabb időket felmutató kórházakban gyakran ettől még inkább eltérő gondolkodásmódot tapasztalunk. Bizonyos esetekben mindössze egy vagy két olyan dolog merül fel, ami óriási késésekhez vezet, például a véreredményekre való várakozás, más esetekben pedig a sietség általános hiányáról beszélhetünk. Az érdekes az, hogy a betegeket most 30 perc leforgása alatt kezelő kórházak visszatekintve el sem tudják képzelni, hogy mivel is vesztegethették az időt egy órán keresztül?
Lengyelországban, Anna Czlonkowska professzor személyes elkötelezettsége mellett és az Országos Neurológiai Tanácsadó hivatalos jóváhagyását követően már csak annyi a kérdés, hogy mi legyen a kitűzött cél? Mivel az egészségügy és a kormány jelentős személyiségei az Angels kezdeményezés mellé álltak, azt látjuk, hogy a lendület ismét felívelőben van.
