A stroke-ellátásban dolgozó kollégái „a mozdony motorjának nevezik saját régiójában és egész Algériában”. Ismerjék meg a megállíthatatlan Dounia Zede Badsi professzort, egy odaadó orvost és elszánt újítót, aki számára a lehetetlen csupán bátorság kérdése.
Orán az afrikai kontinens legnagyobb országának második legnagyobb városa. Ez az a hely, ahol az 1940-es években egy Yves Saint Laurent nevű kisfiú játszott papírbabáival, és ahol Albert Camus kitalált orvosa, Bernard Rieux magányos csatát vívott a pestis ellen. Ugyanakkor ez az a hely, ahol egy szenvedélyes fiatal neurológus professzor a stroke ellen küzd, hogy algériai életek ezreit menthesse meg.
A stroke évente körülbelül 16 000 algériai halálát okozza, és további ezrek életét teszi tönkre. A kezelés alig érhető el, és ahogy dél felé haladunk, egyre ritkább lesz. Amikor az előző elnök, Abd el-Azíz Buteflíka 2013-ban kisebb stroke-ot kapott, Párizsba, Franciaországba szállították kezelésre.
Körülbelül ugyanebben az időben tért vissza Dounia Zede Badsi professzor hatéves párizsi tartózkodásáról – először gyerekként járt ott, amikor édesapja kardiológiai szakvizsgát tett –, hogy a Pitié-Salpêtrière Egyetemi Kórházban, a Kremlin-Bicêtre-ben és a Hôpital Cochinban folytassa saját képzését, miután Oránban neurológiai szakvizsgát tett.
Számos haladó szakértelemmel (többek között sürgősségi stroke-ban, MRI neurológiai képalkotásban és non-invazív vaszkuláris képalkotásban szerzett oklevelekkel) tért haza, amelyeket nagyon konkrét célból szerzett – hogy változtasson az Algériában élő stroke-betegek kezelési módján.
Párizsi kollégái figyelmeztették, hogy céljai elérése érdekében meg kell győznie a kórházigazgatókat, hogy együttműködjenek vele. Szerencsére az Oráni Egyetemi Kórház igazgatója csakhamar rájött, hogy Dounia Zede Badsi professzor nagyon, de nagyon meggyőző.
Engedjék, hogy meggyőzze Önöket is
A kórházi adminisztrációt követően először a stroke csapatot kellett meggyőznie, amelyet Badsi professzor a következő hét év során épített fel – egy olyan csapatot, amely amint alkalmassá vált a Stroke Világszervezet (World Stroke Organization, WSO) Angels díjára, átugrotta az arany és a platina díjat, hogy 2021 közepén megszerezze Algéria első gyémánt fokozatú díját. Könnyedén túlszárnyalva a díj kritériumait, a második díjat már a következő negyedévben megkapták.
Először azonban még több pácienst kellett toborozniuk.
Bár Algériában az első trombolízis terápiát 2004-ben Blida városában végezték, és a stroke évente 60 000 életet érintett, az alacsony tudatosság azt jelentette, hogy kevés beteg azonosította be helyesen a tüneteket vagy kért kezelést stroke-ra. A közvélemény meggyőzése érdekében Badsi professzor a televíziós, rádiós és online csatornák állandó vendége, valamint az Angels kezdeményezés nagyszerű szövetségese lett, aki mindig szívesen állt ki a pódiumra a stroke-kal kapcsolatos eseményeken.
Közben a betegek száma egyre csak nőtt, de mivel Algériában nincs sürgősségi orvosi szolgálat, sokan a kezeléshez túl későn kerültek kórházba.
Meglehetősen sok embert kellett meggyőzni, miután Badsi professzor elhatározta, hogy létrehozza Algéria első prehospitális (kórház előtti) hálózatát. Ám nem sokkal azután, hogy a sürgősségi betegellátást végző orvosok és más osztályok szakorvosai is csatlakoztak, Oránban megszólalt az első mentősziréna hangja.
A mentőcsapat és a neurológiai osztály közötti közvetlen kommunikációt egy telefonszámon keresztül hozták létre, amely az aktiválást követően előzetes értesítés küldését tette lehetővé, ami egy optimalizált stroke-útvonalat elindító kiemelt intézkedés volt.
Ezt követően nagyon nehéznek bizonyult meggyőzni az adminisztrációt egy otthoni kórházi egység (HAD) szükségességéről, amely a stroke-betegek számára saját otthonukban tud ellátást biztosítani. Egyszerűen nem volt anyagi keret a kórház költségvetésében egy speciális járműre és egy elkötelezett csapat létrehozására.
De a dolgok szerencsésen alakultak, hiszen Badsi professzor meg tudott győzni egy magánadományozót, hogy finanszírozza az általa Olaszországban és Franciaországban megfigyelt szolgáltatást. A HAD egység egy mindenki számára előnyös megoldás, amely lehetővé teszi a betegek számára az otthoni ápolási, fizioterápiás és pszichológiai szolgáltatások elérését, és ezzel egyidejűleg az Oráni Egyetemi Kórház stroke osztályán fekvőhelyeket szabadít fel.
A céltudatosság odaadás is egyben
Badsi professzor kifejezett célja, hogy felszámolja a szakadékot a hazai és a nyugat-európai stroke-betegek által elérhető szolgáltatások között. Ráadásul céltudatos is. Például meglehet, hogy Oránnak egyelőre csupán egy mentőautója van, de végül az a célja, hogy lemásolja Németország
úgynevezett vörös mentőautóit – egy speciális stroke-mentőautó, amelyben hordozható CT-berendezés és helyszíni laboratórium található, amely drasztikusan csökkenti a kezelésig eltelt időt.
Céltudatossága a szülőföldje iránti mély odaadásban gyökerezik – ez a tulajdonság az egész orvoscsaládot végigkíséri, akik közül szinte valamennyien hazatérnek Franciaországból, hogy ellátást nyújtsanak algériai embertársaik számára.
Édesanyja hazaszeretete van rá nagy hatással, mondja Badsi professzor, valamint kardiológus édesapja, aki felkeltette érdeklődését a sürgősségi orvoslás iránt, és anyai nagyapja, aki a humanitárius szervezet, az algériai Vörös Félhold alapítójaként reformer és mozgósító példát mutatott.
A céltudatosság emellett az Angels kezdeményezéssel való együttműködését is elősegíti, hogy regionális hálózatot hozzon létre a stroke kezelésére felkészült központokból, és hogy intenzív oktatási lehetőséget kínáljon más kórházak orvosai és ápolói számára. Miután csapata elnyerte első gyémánt díját, Badsi professzor első dolga az volt, hogy meghívta az ország más részein dolgozó orvosokat egy webináriumra, hogy megismertesse velük, hogy hogyan érték mindezt el.
„Nem létezik lehetetlen”
Ha megkérdezi Badsi professzort a céljairól, a válasz az lesz, hogy „több” – egyre több központ, egyre több képzett orvos, egyre több elnyert díj. Dióhéjban: „Azt tervezem, hogy az országban maradok, és a helyzet javítása érdekében továbbra is teszem a lehetetlent.”
A lehetetlenre való utalás egy rokonlelket idéz: a nehézsúlyú ökölvívó Muhammad Alit, aki többet tudott mondani a „lehetetlenről”, mint amit a Nike által elfogadott háromszavas szlogen sugall:
„A lehetetlen csupán egy nagy szó, amit az olyan kis emberek mondanak ki, akik számára könnyebb abban a világban élni, amely számukra adatott, mint felfedezni azt a hatalmat, amivel rendelkeznek annak
megváltoztatásához. A lehetetlen nem egy tény. Hanem egy vélemény. A lehetetlen nem egy nyilatkozat. Hanem merészség. A lehetetlen egy lehetőség. A lehetetlen ideiglenes…”
Az algériai Oránban a lehetetlen is egy olyan dolog, amit az ember megtesz.
