"Our protocols are in place, we've done the simulations and my stroke team is well trained, but most of our patients still arrive outside the time window." If this is the case in your hospital, read how we are solving this "final frontier" in stroke care.
A spektrum egyik végén Ausztria áll, ahol a stroke-betegek körülbelül 70%-a a tünetek megjelenésétől számított 3 órán belül érkezik a kórházba az Osztrák stroke osztály nyilvántartás által közzétett adatok szerint. A másik végén vannak a mexikói kórházi nyilvántartásból származó adataink, amelyek szerint a betegeknek csak körülbelül 25%-a érkezik időben. És akkor mi a különbség?
Az Angels Initiative-nél hisszük, hogy a mi feladatunk ennek a bonyolultságnak a megoldása, és nem a növelése. Tehát, amikor egy ilyen problémával szembesülünk, mindig arra törekszünk, hogy kíméletlenül leegyszerűsítsük, mielőtt megpróbálnánk kezelni. Az Ausztriához hasonló példaértékű kórházak elemzésével és a mexikói kórházakkal, illetve a még ennél is rosszabb mérőszámokkal rendelkező kórházakkal való összehasonlításával úgy gondoljuk, hogy ezt a problémát három szempontra összpontosítva kell kezelni:
1. Legyen jó földrajzi lefedettsége a Stroke kezelésre alkalmas kórházaknak a körzetben, hogy a betegek valóban időben megérkezhessenek, ha tüneteket észlelnek. Ez minden bizonnyal így van Ausztriában, amely olyan lefedettséget célzott meg, ahol a legtöbb stroke-betegnek 45 perces autózási távolságon belül kell lennie egy stroke-kezelésre alkalmas kórháztól.
2. Work with ambulance services to deliver stroke patients only to Stroke Ready hospitals. A fejlettebb régiókban ennek tartalmaznia kell még fejlettebb ellenőrzőlistákat is a nagyér-elzáródás szűrésére a stroke-betegek szállításánál, hogy melyik kórházba vigyék őket.
3. Educate the at-risk population about the signs of stroke and what to do when they appear.
Az elmúlt 4 évben rengeteget értünk el abban, hogy segítsünk a régióknak a stroke-szolgáltatások regionális lefedettségének javításában. Csak Európában segítettünk az akut stroke-protokollok bevezetésében több, mint 130 olyan kórházban, amelyek korábban nem kezeltek stroke-betegeket. Munkánkkal még nem végeztünk – matematikai képletek és az Ausztriában használthoz hasonló térképészeti technológia segítségével most a regionális stroke koordinátoroknak segíthetünk regionális lefedettségük megtervezésében, valamint új kórházakban a rászoruló területek ellátása érdekében.
Bulgária példájából megtudtuk – ahol megvalósították a stroke-betegek ellátására nem alkalmas kórházakba felvett stroke-betegek száma mérésének fontos lépését –, hogy a mentőszolgálatok nem állnak készen a stroke kezelésére. Esetükben rájöttek, hogy a stroke-betegeket felvevő 134 kórházból csak 34 nyújtott akut ellátást pácienseik számára. Ez egy drámai eredmény, de a probléma megoldásának nagyon fontos első lépése is. A mentőszolgálatok vannak a legjobb helyzetben a probléma megoldásához: Szlovákia és Spanyolország csillogó példáiból megtudtuk, hogy ezt könnyen megvalósítható protokollokkal és visszacsatolási hurokkal lehet megtenni, amely biztosítja, hogy ezeket a protokollokat bevezessék.
Kissé nehezebben kezelhető szempont a harmadik – a veszélyeztetett népesség oktatása. Ez elég egyszerűnek tűnik, fel kell ismerni a veszélyeztetett populációt, és oktatni kell őket a stroke tüneteiről, és hogy mit tegyenek, amikor ezek előfordulnak. The challenge is that the average age of stroke is around 70 years and finding ways to communicate to them over digital and social channels is not as easy as it may be to younger populations.
The second problem is that, whether we like it or not, no one wants to talk about stroke. Ez egy ijesztő betegség, amelyet gyakran úgy érzékelnek, hogy „csak egy olyan újabb betegség, amely meg tud ölni, ellene nem tehetek semmit”, ezért vannak emberek, akik gyakran szándékosan úgy döntenek, hogy nem gondolnak rá.
Talán itt az ideje, hogy másképp nézzünk a lehetséges stroke-betegekre. Egy nap, amikor beléptem egy nagy belgrádi stroke-osztályra, valami megvilágosodott bennem: ezek a betegek nemcsak stroke-betegek, hanem valakinek a nagyszülei. Ez egy kórterem tele sérült nagyszülőkkel!
A közelmúltban Olaszországban egy igazán érdekes vizsgálatot végeztek, amely megmutatta, hogy a stroke-betegek 90%-ának a tünetei után az első dolga volt, hogy tanácsért kapcsolatba lépett valakivel. Az esetek majdnem 70%-ában ez a „valaki” rokon vagy barát volt. Sajnos ebben a vizsgálatban a tanácsért megkérdezett emberek csupán 30%-a javasolta, hogy a stroke-betegek hívjanak mentőt. Más szóval, ha a lakosságot szeretnénk a stroke-ról oktatni, meg kell találnunk a módját a nagyszüleink és gyermekeik oktatására.
Említettük azt is, hogy az emberek nem akarnak a stroke-ról beszélni, szóval miért ne tanulhatnánk más betegségtudatosítási projektekből, mint például az Urak Motoron felvonulásból, amely megtalálta a módját a férfiak bevonására olyan dolgokba, amelyeken szintén nem akarnak gondolkodni, mint például a prosztatarák és öngyilkosság. Az volt a módszerük, hogy bevonják a férfiakat valamibe, amiről valóban beszélni akartak – vagyis például menő és elegáns módon felöltözni, mint egy úriember egy 70-es évekbeli filmben, és motorozni.
Tudjuk, hogy van egy dolog, amiről a veszélyeztetett népességünk imád beszélni vagy velük törődni: az unokáik. Miért ne használjuk ezt arra, hogy az egész családot a stroke-ra oktassa, miközben lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek jobban együttműködjenek nagyszüleikkel?
Ezért kidolgoztunk egy programot, ahol az 5 és 9 éves kor közötti gyerekek választhattak két nagyszülőt/családbarátot/nagynénit vagy nagybácsit, akiket küldetésük keretében arra tanítanak, hogy legyenek MESE-hősök. Együtt dolgoztunk a Macedónia Egyetem oktatási tanszékének szakértőivel egy 5 hetes program létrehozásában, ahol a gyerekek jól érzik magukat, aktívan mozognak, szórakoztató animációkat néznek és nagyszüleik számára személyre szólóan olyan „üzenetkártyákat” készítenek, amelyekkel a stroke-ot okozó gonosz vérrög elleni harcra fogják őket tanítani. A szülőket is bevonjuk a weboldalon és a gyerekek által hazavitt összes anyagról való mellékesen szerzett tudomással.
A COVID19 válság az iskolák bezárását eredményezte, ezáltal leállítva projektjeink megvalósítását. Ez arra késztetett minket, hogy térjünk vissza a tervezőasztalhoz. Találnunk kellett egy „digitális” módszert a gyerekekkel való olyan kapcsolattartásra, amely közben megőrizzük a foglalkozásokon átélt szórakozást és interaktivitást. Továbbá azt is szerettük volna, hogy a gyerekek vállalják el a nagyszülők oktatásának feladatát. A digitális programok legnagyobb kihívása, amint azt mindannyian megtapasztaltuk az összes virtuális konferencia és képzés során, az, hogy módot találjunk az emberek elkötelezettségének megtartására.
Megoldásunk az volt, hogy az 5 hetes iskolai kampányt szórakozással, játékokkal, animációkkal és tevékenységekkel teli öt digitális e-könyvvé alakítottuk a családok élményszerű módon való oktatásához. To keep engagement levels high, we also completely overhauled the website (fastheroes.com) and gamified the whole experience. Más szavakkal, minden, amit a család online csinál, pontokat és kitűzőket ér számukra, amelyeket többféle módon is felhasználhatnak. Összehasonlíthatják magukat barátaikkal a ranglistán, felhasználhatják a pontokat online játékok megnyitására, és pontjaikkal akár maguknak letölthető digitális MESE-hős árucikket is megszerezhetnek.
Kísérletképpen elindítottuk a digitális kampányt Portugáliában, Spanyolországban, Magyarországon és Lengyelországban, és eddig több mint 7000 család vett részt a programban. A kísérlet sikere óta most elkezdtük kiterjeszteni a digitális kampányt más országokra is.
Some early data from a group of parents, whose kids participated in the FAST Heroes campaign in Greece, showed that only around 4% of the parents knew the most common symptoms of stroke before implementation. This number jumped dramatically with 88% being able to recall at least 3 symptoms after implementation.
Reméljük, hogy ha megtaláljuk a módját, hogy a veszélyeztetett populációnkat bevonjuk olyan valamibe, amibe nem bánnak belekeveredni (az unokáik ügyeibe), és emlékezetesen és szórakoztató módon érjük el őket üzeneteinkkel, akkor ugyanolyan hatást érhetünk el a stroke leggyakoribb tünetei ismeretének átadásánál, mint a mentőknek a 112-esre való azonnali telefonálásról és kihívásának szükségességéről.
Ha ezt tesszük, akkor lehet, hogy csak megtaláltuk a módját az akut stroke-kezelésnél a végső cél elérésének.
